2025.03.16 Amikor az Örökkévaló áttör
(0:00 - 2:01)
Béke legyen
veletek!
Barátaim, az
idei év nagyböjtjének második vasárnapi evangéliuma Lukács beszámolója a
színeváltozásról.
És
valahányszor eljutunk ehhez a szöveghez, nem tudom, egyszerűen csak kinyit
valamit bennem.
Van benne
valami csodálatos, meghökkentő – mindig érzek egyfajta vágyakozást és sóvárgást,
amikor ezt a részt olvasom.
Lehet, hogy
már meséltem nektek róla, de a Chartres-i katedrális az egyik kedvenc helyem a
világon.
Ha
megnézitek az ablakokat és a homlokzatot, láthatjátok a színeváltozás
ábrázolását.
És az év
bizonyos időszakában a napfény úgy esik rá, hogy Jézus fehér köpenye szinte
izzóvá válik.
Egyszerűen ragyog,
olyan gondosan megalkotott és elrendezett módon.
És számomra ez
szól a színeváltozásról.
Azokról a
pillanatokról, amikor az élet, a valóság áttetszővé válik valami több felé.
Ha tudjátok,
mire gondolok, ezeket a dolgokat nehéz megfogalmazni.
Nehéz szavakba
önteni.
Amikor a
hétköznapi életedet éled, beszélgetsz emberekkel, látod a környezetedet, és
aztán egyszer csak történik valami.
Lehet, hogy egy
lenyűgöző naplemente.
Lehet, hogy a
tenger hullámainak szépsége.
Lehet, hogy egy
beszélgetés során egy pillanat, amikor mintha fény törne át egy másik világból.
Valami több,
valami ezen a világon túli megcsillan ezen a világon keresztül.
Ez a
dinamika!
Látjátok,
vannak emberek – gondoljunk a puritánokra vagy a dualistákra –, akik azt
mondják:
„Ez a világ
teljesen romlott. Próbáljunk eltávolodni tőle. Alig várom, hogy meghaljak, és
megszabaduljak tőle.”
És aztán
vannak a másik véglet képviselői, a tiszta materialisták, akik azt mondják:
„Nem, nem!
Csak ez a világ létezik, amit látok és megmérhetek.”
(2:02 -
2:48)
És ma az
utóbbiak nagyon elterjedtek.
Rengetegen
gondolkodnak szigorúan tudományos szemlélettel, és azt mondják:
„Csak az
létezik, amit mérni tudok.”
De amiről én
beszélek, az egyik sem ezek közül.
Arról
beszélek, hogy a hétköznapi életünkben – az emberekben, a természetben, a saját
tapasztalatainkban – egyszer csak, gyakran váratlanul, megmutatkozik valami
több.
Egy mélyebb
dimenzió, egy ragyogóbb fény, amelyet általában nem látunk, de néha felvillan
előttünk.
A
filozófusok határélményekről beszélnek.
(2:49 -
3:07)
Ez azt
jelenti, hogy eljutunk valami rendkívüli magasságra vagy mélységre.
Ez lehet egy
rendkívüli öröm élménye.
Vagy lehet egy
mélységes szenvedés pillanata.
De ezekben a
határhelyzetekben megpillanthatunk valamit, ami túlmutat rajtuk.
(3:08 -
3:59)
Tudjátok,
van egy kép, amely nekem sokat segített ezt megérteni.
Képzeljetek
el egy halat.
Egész életét
a tó vizében tölti.
És aztán egy
halász kifogja.
És hirtelen
kiemelkedik a vízből, és először látja meg azt a világot, ami a vízen túl van.
Olyan fényt
lát, amelyről soha nem is álmodott.
Egy olyan
teret, amely egyszerre lenyűgöző, félelmetes és megrázó.
Aztán a hal
kiszabadul a horogról, és visszacsobban a vízbe.
De egy
pillanatra meglátta azt a világot, amely mindig is ott volt a víz fölött.
Értitek,
mire célzok?
Vannak az
életben ilyen pillanatok.
Amikor
kiemelkedünk a hétköznapiból, és érzékelünk valamit, ami több.
És ez nagyon
sokat elmond a vallásról, a spiritualitásról.
(4:01 -
4:13)
Gondoljatok Meister
Eckhartra, a középkori domonkos misztikusra.
Ő alkotott
egy kifejezést, amely mára német és angol nyelven is hétköznapi szóvá vált.
Ez a szó: „Durchbruch”.
(4:14 -
4:46)
Szó szerint
azt jelenti: áttörés.
Áttörés!
Amikor a
másik világ, a magasabb valóság áttör ebbe a világba.
Szerintem pontosan
erről beszél a Biblia, amikor azt mondja, hogy Isten szól az emberekhez.
Igen,
hiszem, hogy egyes misztikusok valóban hallották Isten szózatát.
De gyakrabban
Isten „szava” annak a szimbóluma, hogy az isteni áttör a hétköznapi
tapasztalatunkba.
(4:47 -
5:21)
Amikor a
„több”, a „nagyobb” áttör.
Tudjátok,
mit szeretek ezzel kapcsolatban?
C.S. Lewis
és az „Öröm vonzásában” című könyve.
Az „öröm”
alatt nem a hétköznapi jó érzést érti.
Az öröm ez a
furcsa vágyakozás, amit néha az élet határélményeiben tapasztalunk valami után,
amit nem igazán látunk, de teljesen magával ragadó módon megérzünk.
(5:22 -
5:29)
Ez az öröm.
És azt
hiszem, néhányan közületek pontosan tudjátok, miről beszélek.
Ismeritek
ezeket a tapasztalatokat.
(5:30 -
5:45)
Nos, mindez
bevezetés a színeváltozás történetéhez.
Szerintem ez
a legnagyobb példája ennek a tapasztalatnak.
Ez ennek a
típusú élménynek a mintája.
(5:46 -
6:05)
Hallgassátok
meg, ahogy Lukács gyönyörű módon elmeséli ezt.
Jézus felviszi
Pétert, Jakabot és Jánost a hegyre imádkozni.
Nos, a
hegyek – tudjuk ezt a Bibliából és más kultúrákból is – az ég és a föld
találkozásának szimbólumai.
(6:05 -
6:19)
A föld felemelkedik,
az ég alászáll, és a hegycsúcson találkoznak.
Ezért nagyszerű
kép arra, amiről beszélek: azokra a pillanatokra, amikor a menny áttör a
hétköznapi világunkba.
(6:20 -
6:51) – Az ima és az áttörés kapcsolata
Felmennek a
hegyre imádkozni.
Látjátok, ez
mennyire fontos?
Ezért hív
minket az Egyház folyamatosan az imádságra.
Nem mintha az
imánk kényszeríthetné Istent arra, hogy áttörjön ebbe a világba.
De az ima
egyfajta éberség.
Amint tudatára
ébredsz ennek a magasabb világnak, már akarod keresni ezeket a szent helyeket.
Akarod, hogy
éber légy, akarod, hogy nyitott légy, akarod, hogy készen állj…
Hogy észrevedd
az áttörést.
Ezért fontos
a hegy.
(6:53 -
7:04)
Aztán azt
olvassuk: „Miközben Jézus imádkozott, arca elváltozott, ruhája pedig vakítóan
fehérré lett.”
A görög szó
itt szó szerint „metamorfózis”.
(7:05 -
7:22)
A „meta” azt
jelenti: „valamin túl”, a „morphe” pedig „forma”.
Vagyis túllépett
azon a formán, amelyben addig ismerték őt.
De ez nem
azt jelenti, hogy elveszítette emberségét.
Szó sincs
róla!
Ez nem
valami dualista játszma, ahol Jézus hátrahagyja emberi természetét, és most már
csak tisztán szellemi lényként látszik.
(7:22 -
8:13)
Nem, nem! Megtartja
emberi alakját, de valami több is feltárul – látjátok? Meta, „túl”, valami ezen
túlmutató jelenik meg.
Eddig barátként
ismerték őt.
Eddig szeretett
rabbinak látták.
Eddig mélységesen
tisztelt tanítóként gondoltak rá.
De most!
Most valami
többet látnak meg benne.
Most azt
látják, aki valójában ő.
Ez az
áttörés!
Az ő istensége
áttör az emberi mivoltán.
És ez az,
ami igazán keresztény perspektívává teszi ezt az eseményt.
Nem az
anyagtól való menekülés.
Nem pusztán
az anyaghoz való visszatérés.
Hanem az
anyag áttetszővé válása, az anyag átalakulása, valaminek az áttörése – értitek.
(8:14 -
8:34)
Megértik az
ő istenségét.
És akkor jön
egy gyönyörű részlet:
Két ember is
megjelenik vele, Mózes és Illés, és beszélgetnek vele.
Mózes – a
törvény képviselője.
Illés – a
próféták képviselője.
Jézus tehát párbeszédet
folytat az őt megelőző nagy szentírási hagyománnyal.
(8:34 -
8:54)
Ez rendkívül
fontos!
Csak akkor érthetjük
meg helyesen Jézust, ha az Ószövetség fényében nézzük őt.
Ez mind
igaz.
De hadd
hívjam fel a figyelmet még valamire.
(8:54 -
9:23)
A hétköznapi
tapasztalatunkban azok, akik régen éltek, valóban a múlt részei.
Jézus
számára Mózes és Illés távoli történelmi alakok voltak.
Egy-kétszáz,
vagy akár ezer évvel korábban éltek.
És mégis, a
színeváltozás hegyén beszélget velük, mintha csak barátok lennének.
Ez egy mély
igazság!
(9:24 -
9:43)
A világ,
amelyben mindennap mozgunk, az idő és tér világa.
Az idő pillanatról
pillanatra halad, a múlt elmúlt, a jövő még előttünk van.
De az
örökkévalóság?
Az nem
végtelen idő!
Az nem
olyan, mint egy vámpír élete, amely örökké tartó időbeli létezés.
(9:44 -
10:27)
Aquinói
Szent Tamás szerint az örökkévalóság az idő felett áll.
Az
örökkévaló kívül van az időn, és ezért minden időt magában foglal.
Mit jelent
ez?
Nos, én most
az időben élek.
A múltat csak
könyveken és régi felvételeken keresztül érhetem el.
A jövőt csak
képzelettel vagy előrejelzésekkel tudom elképzelni.
De amikor az
örökkévalóság áttör, akkor felemelkedem egy olyan dimenzióba, amely az egész
teret és időt magába foglalja.
Ezért lehetek
egy múltbéli személy kortársa is.
(10:28 -
11:12) – A szentekkel való kapcsolat
Gondoljunk
csak a katolikus lelki élet egyik alapvető igazságára: a szentekkel való
párbeszédre.
A hétköznapi
gondolkodás szerint a szentek egykor éltek, régen, és igen, érdekes és
inspiráló emberek voltak.
De ha megtapasztalod
a „többet”, az áttörést, akkor nem, nem!
Ők nem
csupán a távoli múlt alakjai.
Itt és most
párbeszédet folytathatsz a szentekkel.
Kérheted a
segítségüket.
Kérheted a
közbenjárásukat.
És nézzétek
csak: Jézus beszélget Mózessel és Illéssel.
Nem
csodálatos?
És ugyanígy,
a szentmisén is tudatosan a szentek és angyalok képeivel vesszük körül magunkat
templomainkban.
Természetesen!
Mert a
szentmise az áttörés helye.
Ahol a
„több” megjelenik.
(11:13 -
11:28) – Éberség és ébredés
Szeretem ezt
a részletet!
Lukács
megjegyzi, hogy Péter és társai először álomba merültek, majd teljesen éberré
váltak.
Ez tipikus
bibliai szimbólum!
(11:29 -
13:01)
Az alvás a
Bibliában nem jó jel.
Most,
félreértés ne essék, én is szeretek aludni!
Az alvás jó
dolog.
De a
Bibliában az alvás a lelki figyelmetlenség jele.
Gondoljunk a
tanítványokra a Gecsemáné kertben.
Jézus
imádkozik, és azt mondja nekik:
„Egy órát
sem tudtatok virrasztani velem?”
Szent Pál
írja:
„Ébredj fel,
aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog.”
Látod, a
legtöbbünknek legtöbbször ez az állapota, ami azt jelenti, hogy olyan alaposan
élünk a hétköznapi tapasztalatok világában, hogy közben elaludtunk. Nem vagyunk
tudatában a magasabbnak, a többnek, a nagyobbnak. Nem veszünk tudomást róla.
Mintha
öntudatlanok lennénk.
Nem tudunk semmit
róla, de amikor a nagyobb áttör az életünkbe, akkor felébredünk!
Akkor
tudatára ébredünk!
És ezért
olyan fontos az ima, barátaim. Ez az imádság: ébren lenni, teljes éberség,
tágra nyitott szemmel.
Chesterton
mondta egyszer, hogy a chartres-i katedrális szobrai nem csukott szemmel
állnak.
Nyitott
szemmel néznek. Éberek. Élnek.
És
gondoljunk csak a nagy misztikusokra.
Akik hihetetlenül
eleven módon tapasztalták meg a másik világot.
Gondoljunk
Lourdes-i Szent Bernadettre.
(13:02 -
13:11)
Ő vissza
akart menni arra a helyre.
Semmi sem
tarthatta volna vissza.
Éber volt.
Életre kelt
egy magasabb világ számára.
És oda akart
menni.
(13:12 -
13:32)
És ezért
mondja Péter is:
„Mester, jó
nekünk itt lennünk.”
Igen!
Igen, igen,
igen!
Értem!
Amikor
megérzed a magasabb világot, ennyi.
Azt akarod!
(13:32 -
13:37)
De most jön
a lényeg.
És ezzel
fogom zárni.
Tudom, értem.
Péter mindig
ott akart maradni a hegyen.
Bernadette mindig
ott akart maradni Lourdes barlangjánál.
Természetesen!
Természetesen!
(13:38 -
14:27)
És egyszer,
barátaim, egyszer majd a mennyben, az angyalok és szentek között, mindig ott
maradhatunk.
Mindig
ébren.
De Isten
titokzatos gondviselése szerint ebben az életben csak bepillantást nyerünk ebbe
a magasabb világba.
Örülünk
neki.
De aztán...
Aztán vissza
kell mennünk a hegyről.
Miért?
Miért?
Hogy mi is
sugározzuk ezt a tapasztalatot, és megosszuk mindenkivel, akit ismerünk.
Látjátok?
Ezért nem
marad Péter, Jakab és János a hegy tetején.
Lemennek.
De visznek
magukkal valamit.
Mert kaptak
ebből a fényből.
Megérintette
őket ez a ragyogás, és most mindenkivel megosztják, akivel csak találkoznak.
És most
figyeljetek!
(14:27 -
14:42)
Ma, 2025-ben
itt állok katolikus püspökként.
Nos, miért?
Mert Péter
lejött a hegyről.
Péter, az
első pápa.
Péter, a
szikla, amelyre az Egyház épült.
Azért van
bennem bármilyen érzék ennek a valóságnak a megértésére, mert Péter lejött a
hegyről.
(14:43 -
14:56)
Szóval, ha te
is megtapasztalod ezt, szeresd!
Éld át!
Élvezd!
De aztán...
Aztán jöjj
le a színeváltozás hegyéről, a világ javára.
És Isten
áldjon benneteket!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése